Térkép - Barrancos

Barrancos
Barrancos község és település Portugáliában, Beja kerületben, a spanyol határ mellett. A település területe 168,42 négyzetkilométer. Barrancos lakossága 1834 fő volt a 2011-es adatok alapján. A településen a népsűrűség 11 fő/ négyzetkilométer. A település jelenlegi vezetője António Pica Tereno. A település gazdaságára főleg a mezőgazdaság és azon belül is a növénytermesztés és az állattenyésztés a jellemző. Ez a vidék a Presunto sonka készítésének központja, melyet főleg a Fekete Ibériai malacból (Porco Alentejano) készítenek. A község napja augusztus 28. Barrancos híres fesztiválját is ekkor tartják, melyhez a szokásos bikaviadal is szorosan kapcsolódik.

A község mindössze 1 települést foglal magába, mellyel egyike azon községeknek Portugáliában, amelyek csak egyetlen településből állnak. Barrancosban a Barranquenho nyelvjárást beszélik.

1167-ben Gonçalo Mendes da Maia csapatai a móroktól visszafoglalták a területet, majd 1200-ban I. Sancho portugál király uradalma alá került a vidék. A település régen máshol helyezkedett el, mint napjainkban. Ez volt Noudar, amely csak 1295-ben vált ténylegesen a Portugál Királyság részévé. Barrancostól 12 kilométernyire északnyugatra találhatóak a középkori Noudar városának maradványai, amey a környék egyik látnivalója.

 
Térkép - Barrancos
Térkép
Google Föld - Térkép - Barrancos
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Barrancos
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Barrancos
OpenStreetMap
Térkép - Barrancos - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Barrancos - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Barrancos - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Barrancos - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Barrancos - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Barrancos - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Barrancos - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Barrancos - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Barrancos - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Barrancos - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Portugália
Portugália zászlaja
Portugália (portugálul Portugal) Magyarországgal csaknem azonos területű európai ország, amely az Ibériai-félsziget délnyugati részén található. Az európai földrész legnyugatabbra fekvő országa. Északon és keleten egyetlen szárazföldi szomszédjával, Spanyolországgal határos, nyugaton és délen az Atlanti-óceán mossa partjait.

A 15-16. században Portugália létrehozta az első globális tengeri és kereskedelmi birodalmat, amely a világ egyik legnagyobb gazdasági, politikai és katonai hatalmává vált. A történelem során mélyreható kulturális, építészeti és nyelvi befolyást hagyott maga után a világon, és ma mintegy 250 millió ember beszéli a portugált.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
PT Portugál nyelv (Portuguese language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Spanyolország 
Administrative Subdivision
Város, Falu,...